Hajhullás, pseudopelade of Broque

Orvos válaszol rovat
Több mint két éve „kezelnek” heges hajhullással, az ok(ok) azonban még nem ismertek, illetve a hajhullás még nem állt meg, a foltjaim gyarapodnak. Úgy kezdődött, hogy a fejbőröm piros volt, majd pattanásszerű dolgok jelentek meg a fejbőrömön, a hajam tövében letört.

Volt szövettan, mert először DLE-re gyanakodott a doktornő, de a szövettan pseudopelade broq (?)-ot mutatott. Már egy éve kezelnek lyme-al (hogy mikor lettem olyan nem tudom), a harmadik antibiotikum kúra után vagyok, még várok a hatására. Volt gombtenyészetem, nem mutatott ki semmit, de a volt (vega) teszt, trichopyton gombát kimutatott. Kezelték, a teszt legutóbb nem mutatta ki.

Kérdésem lenne, hogy a hajhullást csak a lyme okozhatja, vagy kell lennie mellette valaminek, amivel okozza, illetve a haj visszanövésének mennyi esélye van, mert a fejtetőn hullik.

Átlagosnak érzem magam, nem vagyok elhízott, próbálok az étkezésemre odafigyelni, próbálok rendszeresen sportolni.
2011. 11. 20. | 19:13

A pseudopelade of Broque egy heges hajhullást okozó betegség. Antibiotikumokat azért kell szednie ebben az esetben, mert a hegesedés továbbterjedése csak a gyulladás csökkentésével valósítható meg. A betegség pontos oka ismeretlen, a hegesedés sajnos nem szüntethető meg. A terjedés megelőzése érdekében nagyon fontos a szoros bőrgyógyászati kontroll!

Orvosszakértő 2011. 11. 22. | 15:13
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close